Rendezvényeink

XVI. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Nap 2015.08.08.

2015. augusztus 08-án településünk volt a házigazdája a XVIII. Megyei Polgárőr Napnak. Az idei rendezvény fővédnöke dr. Túrós András, az országos szövetség elnöke és dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő volt. Az ünnepélyes megnyitó után elsőként Sándor Endre házigazda, a település polgármestere, majd Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára és dr. Hörcsik Richárd köszöntötte a polgárőröket. Ez alkalommal dr. Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke is megtisztelte a találkozót.

Ezt követően Csóra György, a megyei szövetség elnöke hangsúlyozta, ez az egyetlen nap az évben, amikor takaréklángon szolgálják a közbiztonságot. Közös ünnep, amely arra is alkalmas, hogy a kikapcsolódás mellett kicseréljék tapasztalataikat, s erősítsék csoportjaik közösségi szellemét. (A kitüntettek névsorát később közöljük – a szerk.)

Régi jó szokás szerint ez alkalommal is megtartották a főzőversenyt. Ezzel egy időben a település gasztronómiai tudományának képviselői is bemutatkoztak. Sparhelton sült krumplilángosban verhetetlenek a kovácsvágásiak. Szilvás gombócban, derelyében és gombás pampuskában is hozták a formájukat. Mátyás Rudolf, a zsűri elnöke már kóstoláskor annyira eltelt, hogy csak a segédei mentették meg a vetélkedőt a holtversenytől.

A programban szerepelt a rendőrség és a tűzoltók látványos bemutatója. A Kassai Thália színház művészei vidám műsorral köszöntötték a meghívottakat. Zárásként kihirdették a sportversenyek eredményeit. Az esti programok során fellépett Bódi Guszti és Bódi Margó, valamint a Dolly Roll együttes koncertje zárta a napot.

Önkormányzat

Kovácsvágás Községi Önkormányzat
3992 Kovácsvágás Fő utca 63.
  • +36/47/370-043
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Feladatellátás helye

Mikóházai Közös Önkormányzati Hivatal Kovácsvágási Kirendeltsége
3992 Kovácsvágás Fő utca 63.

Ide tartozó települések: Füzérradvány, Kovácsvágás, Vágáshuta

  • +36-47/370-043
  • email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.