A község története

Kovácsvágás neve két részből áll. Az önálló „Vágás” földrajzi név sokkal régebbi, mint az összetett ”Kovácsvágás” név. A név az erdőírtásra, írtásföldre utal. A Tokaj-Eperjesi hegységben található Nagyerdő területén, a Pataki uradalomhoz tartozó Hosszú patak völgyébe feltehetően a 14. században telepítettek jobbágyokat, akik megtisztították a fáktól a nekik adományozott területet.

A „Kovács” előtag csak a 17. század elején jelent meg a település nevében. A nagy kiterjedésű bükkerdők lehetőséget adtak a szénégetésre, a faszén pedig a korabeli kovácsműhelyek nélkülözhetetlen alapanyaga volt. Kovácsvágás legelőször a 15. század elején, 1419-ben szerepel írásos emlékekben. Ráskai Vidfi László 1427-ben a teljes Vágás falu birtokosa volt. Ekkor itt 19 portát számoltak össze, amely egykor egy közepes falu nagyságának felelt meg.

A lakosság a középkorban teljes mértékben jobbágycsaládokból állt, a kisnemesség csak a 16. században kezd feltűnni a faluban. A 15. század második felében a Perényiek birtoka volt, Griska hadai gyakran Vágást is nyugtalanították. Az 1630-ban választották fejedelemmé Rákóczi Györgyöt, aki kezébe került a Pataki uradalom. 1657-ben a már néhai fejedelem hajdúkat telepített Kovácsvágásra. Az 1635-ös összeírás szerint már nagyszámú kisnemes élt Kovácsvágáson.

A település a török 1686. évi Magyarországról történt kiűzése után továbbra is a Pataki uradalomhoz tartozott. A 17. század elején feltűnő nemesség fokozatosan emelkedik túlsúlyra a településen a jobbágyokkal szemben. A 18. század elejére a Rákóczi szabadságharc végére igaz, hogy a nemesek száma is megfogyatkozik, de a jobbágyok szinte eltűnnek. Kovácsvágás a 19. század második felében Abaúj-, illetve Abaúj-Torna vármegye gönci, majd fűzéri járásához tartozott. Lélekszámát tekintve jelentős település volt a környéken. 1837-ben 1347 fő lakott a községben.

Felekezet szerinti megosztás alapján ebből 76 római katolikus, 34 görög katolikus, 219 izraelita és 1018 református volt. Mint a környékbeliek általában, a kovácsvágásiak is többnyire földműveléssel foglalkoztak. 1883-ban a községnek 924 lakosa és nagy szénégető telepe volt. A község lélekszáma a 20. század elejére nagy mértékben csökkent, 1900-ra 789 főre csökkent a lakosság. A demográfiai változásokban szerepet játszottak a településen kisebb nagyobb intenzitású járványok is.

Az első számos halálos áldozatot követelő járvány a koleravész volt, ami először 1831-ben pusztított, majd utoljára 1873-ban. A második világháború előtt két tanerős református elemi iskola, Hangya Fogyasztási Szövetkezet, Levente és Polgári Lövész Egyesület működött a községben. 1950-ben községi közös tanács jött létre Vágáshuta községgel, amely 1966-ban körzetesítés miatt megszűnt. 1952-ben alakult meg az első termelőszövetkezet, amely összevonás miatt 1968-ban Pálházához csatlakozott. Jelenleg az általános iskola 1-4 osztálya, 2 óvodás csoport működik a községben.

A község története

Önkormányzat

Feladatellátás helye